Azt gondolom, hogy mindenki életében vannak olyan személyek, akik mentorként támogatják az útjukat, akár rövidebb, akár hosszabb ideig. Személy szerint én három férfit tartok számon, az elsőről ebben a bejegyzésben írtam: https://alarcnelkul.hu/bdsm/eletunk-mentorai/
A második mentorom volt az a férfi, aki kíméletlenül tükröt tartott számomra és erősen motivált a saját korlátaim megismerésére és leküzdésére.

A BDSM-es szárnypróbálgatásaim óta nagyjából három, három és fél év telt el, inkább klasszikus párkapcsolatokat fogyasztva, amikor megismerkedtem a “második mentorommal”. Természetesen ekkor még szó sem volt semmiféle mentorságról vagy tanácsokról, fejlesztésről. A céges csapatépítőn elfoglalták a srácokkal a szobánkat mielőtt megérkeztünk volna és a kérdésemre, miszerint “Ez nem a mi szobánk?” hanyag eleganciával válaszolta: “De, ez itt a te ágyad.” És ezzel a lendülettel, teljes természetességgel az ágyon voltunk. Akkor még nem tűnt ez a helyzet “veszélyesnek”.

Az este további részében beszélgettünk, olyan dolgokról kérdezett amikről általában a férfiak nem szoktak. Sőt, senki sem szokott. Nem egy ócska, ágybavivős párbeszéd volt, hanem mély, igazi, tartalmas beszélgetés. A megmutatkozás és az önfelvállalás egy olyan formája, amit – sajnos – ritkán tapasztalunk meg manapság. Csak ültünk a Balaton partján és órákig beszélgettünk…vagyis azt hiszem, főleg én beszéltem, ő pedig kérdezett. És hihetetlenül felizgatott. (Uraim, javaslom a “hogyan fektessünk le nőket” lista bővítését a “beszélgess vele úgy, hogy figyelsz is rá” ponttal.) Természetesen ott a padon – az ismeretségünk első napján – szexeltünk.

Szerencsére nem egy irodaházban dolgoztunk, így véletlenül sosem futottunk össze. Előre megtervezetten viszont igen. Két éven keresztül. 

Életem azon két éve volt, amely során rengeteg új impulzus ért. Szinte minden nap beszéltünk telefonon, szakmailag és a személyiségemet tekintve is sokat fejlődtem. Felnéztem rá férfiként, vezetőként, emberként. Kemény volt és határozott, borzasztóan irigyeltem a kiállását és azt, hogy mindenre van egy jó meglátása (vagy egy – a témába vágó – jó könyve). Nem voltam belé szerelmes, de ez csak annak köszönhető, hogy szinte a fejembe látott és mindig egy lépéssel előttem járt. 

Mivel néhány hetente, vagy havonta tudtunk találkozni, mindig meglepett, hogy mennyire jó vele a szex. Autóban, hotelben, eldugott kis lakásokban lopott órákra.

Az ő személyisége újra bekapcsolta nálam a BDSM iránti vágyat, amit a korábbi tapasztalásaim miatt próbáltam elhesegetni és győzködni magamat arról, ez csak egy pótlék és nincs rá szükségem. 

A BDSM nálam nem csak játék, nem csak különleges eszközök használata, nem tisztán szexuális indíttatású. Hanem érzelmi és zsigeri alapú, amitől elönt az adrenalin, bizsereg a testem és szét akar szakadni minden, a tüdőm, a szívem, a gyomrom és a végtagjaimban is furcsa zsibbadás jelentkezik. 

Egy budapesti panzióban voltunk, kivettük a szobát egész délutánra és éjszakára. Magadhoz húztál az ágyban, a klasszikus kiskifli-nagykifli pózban feküdtünk, beszélgettünk, majd egyszer csak mindenféle sallang nélkül belémhatoltál. A karodban tartottál és szorosan fogtál, hogy esélyem se legyen a fájdalomtól – és a meglepettségtől – elhúzódni. Miután teljesen kitöltöttél, mozdulatlanul vártál. Vártad, hogy elmúljon a fájdalom és átadjam magam neked. Néhány másodperc gyötrelmes nyöszörség után elhagyta az első kéjes sóhaj a számat. Szép lassan átalakult a fájdalom gyönyörré és bele tudtam lazulni az ölelésedbe. 

gyűrött lepedő

Az együttlét egyértelmű jelei voltak láthatóak az ágyon, minden igyekezet ellenére is rémes volt a helyzet. Nem akartam, hogy tudják mi történt az elmúlt pár órában, de…esélyem sem volt. 

És ekkor sietve elindult a recepció felé, majd a kezembe nyomta a szoba kártyáját, hogy jelentkezzek én ki. 3 órával azt követően, hogy egész éjszakára kivettük a szobát. Talán ez így mókásnak és bénának tűnik, de akkor életem egyik legmegalázóbb élménye volt, amihez minden utolsó fikarcnyi bátorságomat is össze kellett szednem. 

Utáltam érte és mégis iszonyatosan lenyűgözött, hogy ilyen helyzetekbe tud hozni. Őt a bátorságom izgatta, engem pedig a dominanciája. Azt vallom, hogy a komfortzónán kívüli élményeink során nézünk igazán szembe önmagunkkal és vagyunk kénytelenek a korlátainkon átlépni. Számomra a mentorok valahol ilyen személyek, akiknek néha megengeded, hogy arcon csapjanak, mert maximálisan bízol bennük. És az arcon csapást most ne csak képletesen értsük. 😉